Zöld világ

Holnap ül össze hitelezőivel az E-Star - Mire számíthatunk?

Holnap tartja a következő egyezségi tárgyalást az E-Star, melyre vonatkozóan javaslatát a közelmúltban publikálta. Az alábbiakban a holnapi eseménnyel kapcsolatos fontosabb szempontokat foglaltuk össze, arra helyezve a hangsúlyt, hogy vajon a jelenlegi formában elfogadásra kerülhet-e az egyezségi javaslat, amennyiben ismét a hitelezők kerülnek többségbe. Arra már korábban is utaltunk, hogy a tárgyalás kulcspontja a nem biztosított kategória, ez most még inkább igaz, hiszen a korábbi Raiffeisen-követelések az E-Star POLSKA-hoz kerültek.

Korábbi államtitkár beszélt a rezsivágásról és az E.ON-ügyről

Holoda Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium decemberben leköszönt helyettes energiaügyi államtitkára a Népszabadságnak adott interjújában kifejtette, hogy nem ért egyet az E.ON-gázüzletágának visszavásárlásával, illetve beszélt arró is, hogy az általa felvázolt, sávos gázárváltozás mellette a legkevesebbet fogyasztók számára akár 20%-os díjcsökkentést is el lehetett volna érni. Tavaly januári lemondása mögött fontos érv volt, hogy a szakmai nézeteit nem tudta összeegyeztetni a meglátása szerint egy jól behatárolható üzleti csoportot kiszolgáló indítványokkal.

1,6 milliárd forinttal támogatná a kormány a CNG-buszok beszerzését

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium összesen 1,6 milliárd forint támogatást ad új, gáz meghajtású (CNG) autóbuszok beszerzéséhez állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságok számára. A pályázati úton elnyerhető forrásból az azonos műszaki tartalmú dízelüzemű és gázüzemű járművek árkülönbözete fedezhető - olvasható az NFM közleményében.

Újabb termálfürdőnél indult energetikai projekt

Megkezdődött a túrkevei termál- és strandfürdőt meleg vízzel ellátó kút metán gázának környezettudatos hasznosítására szolgáló fejlesztés; az önkormányzat beruházásában indult, 127,5 millió forintba kerülő projekt 61,1 millió forint állami támogatásban részesült - közölte Szabó Zoltán, a város független polgármestere pénteken az MTI-vel.

Lezárult a tranzakció: újabb szélerőmű az Alteónál

Az ALTEO Nyrt. a mai napon sikeresen lezárta szélerőmű akvizíciójának utolsó lépését, ezzel az 1,5MW kapacitású törökszentmiklósi szélturbina tulajdonosává vált. Az akvizícióval a cégcsoport szélerőművi kapacitása 7,3 megawattra növekedett. A törökszentmiklósi szélturbinával megtermelt villamos energiát a cégcsoport a villamosenergia-átvételi szerződés alapján 2018-ig a kötelező átvétel keretében értékesítheti - olvasható az energiatársaság közleményében.

Mennyire vonzó az E-Star új javaslata?

Nemrégiben tette közzé új egyezségi javaslatát az E-Star, ami több ponton közelít már a kötvényesek álláspontjához, és összességében kedvezőbb is, mint a korábbi ajánlat. Ha kicsit közelebbről megnézzük, akkor kiderül azonban, hogy a kötvényesek igazából így sem kapnának többet (a pesszimista szcenáriónk alapján kalkulált fair részvényérték mellett), mint azok, akik korábban az aukciók keretében felajánlották értékpapírjaikat az E-Starnak, mindemellett az intézményi kötvényesek az általuk szintén napokkal korábban publikált egyezségi javaslat szerint több feltételt is kikötnek, melyek esetükben a megállapodáshoz szükséges lenne (képviselőjük igazgatósági taggá választása, leányvállalati részvények szavazatának korlátozása). Ezek alapján úgy látjuk, hogy amennyiben ismételten a hitelezők szereznek többséget a tárgyaláson, úgy az E-Star egyezségi javaslata a jelenlegi formában vélhetően nem kerül majd elfogadásra, a vállalatnak további engedményeket kell majd tennie. Abban az esetben azonban, ha a menedzsment szerez többséget - melyre véleményünk szerint reális esély mutatkozik - megvalósulhat az egyezség a jelenlegi formában.

Újabb vizsgálatot indít az EB Kínával szemben

Újabb eljárást indított az Európai Bizottság a kínai napenergetikai eszközök európai értékesítésével összefüggésben. Ezúttal a napelem-gyártáshoz szükség ún. szolár üveggel kapcsolatban találta úgy az EB az előzetes vizsgálatok alapján, hogy a kínai szereplők dömpingáron értékesítik azokat Európában. A vizsgálat csak jövőre zárulhat le, de már az idén előzetes büntetővámot vethet ki az EU - olvasható az Európai Bizottság közleményében.

Jelentősen csökkent az E-Star hazai bankhitel állománya

Az E-Star tegnap este közölte, hogy az E-Star ESCO mintegy 100 millió forint összeget megfizetett azon tartozásából, amelyet bankhitel formájában korábban a Raiffeisen Bank Zrt. követelt tőle.

Összeült az Energia Tanács: kiálltunk a bioüzemanyagok mellett

A régió országaiban már megkezdett villamosenergia-piaci összekapcsolás folytatása meghatározó tényezője a belső energiapiac kialakításának, fogalmazott Horváth Attila Imre zöldgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár egy mai brüsszeli egyeztetésen. A magyar delegáció kiállt az első generációs bioüzemanyagok alkalmazása mellett - olvasható az NFM közleményében.

Bízik a megállapodásban az E-Star

A legújabb reorganizációs terv kapcsán nyilatkozott a Napi Gazdaságnak Soós Csaba, az E-Star vezetője, aki többek között elmondta, reméli, hogy hamarosan egyezség születik. A cégvezető elmondta, a biztosított követelések E-Star Polska általi megvásárlása amiatt jelentős, mert komoly megtakarítást sikerült ezáltal elérni.

PannErgy-részvényt vett az igazgatótanács egyik tagja

A PannErgy Nyrt. bejelentette, hogy Briglovics Gábor 2013. február 15-én 1 000 darab PannErgy Nyrt. törzsrészvényt vásárolt a CIB Bank Zrt. közreműködésével 320 Ft/darab átlagáron.

Új tárgyalóbiztosok folytatják Bős-Nagymaros ügyét

Új magyar és szlovák tárgyalóbiztosokkal folytatódnak a közeljövőben a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos magyar-szlovák egyeztetések, a magyar fél továbbra is az ökológiai, természetvédelmi érdekekre helyezi a hangsúlyt az energiatermeléssel szemben - mondta Székely László napokban kinevezett miniszteri biztos az MTI érdeklődésére.

Betelt a pohár: perekre készülnek a spanyolországi zöld befektetők

Nemzetközi energetikai befektetők kártérítést követelnek a spanyol kormánytól amiatt, hogy az állam csökkenti a zöldenergia-termelés támogatását, és egyéb, az ágazatot hátrányosan érintő intézkedések miatt - számol be az MTI.

Magyarország ismét lemaradt a szélenergia rekordévéről

Tavaly rekordmennyiségű új szélerőmű állt üzembe Európában, azonban az Európai Szélenergia Szövetség(EWEA) arra számít, hogy az elmúlt években tapasztalt szabályozói bizonytalanságokból fakadóan 2013-ban és 2014-ben ismét visszaesik az újonnan üzembe állított szélturbinák száma. 2012-ben Magyarország egyike volt azon öt tagországnak, amely egyetlen szélerőművet sem állított termelésbe.

4,5 milliárdból újulhatnak meg a panellakások

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a tavaly év végi sikeres kvótaértékesítéseknek köszönhetően 4,56 milliárd forintos keretet biztosít újabb támogatások megítéléséhez a Zöld Beruházási Rendszer lezárt Panel II. pályázatán. A többletforrásból a korábban benyújtott, de miniszteri döntéssel még nem rendelkező pályázatok kaphatnak hozzájárulást panellakások felújításához, energetikai korszerűsítéséhez - olvasható az NFM közleményében.

Padlón az E.On és az RWE - Mi történt a német szolgáltatókkal?

Az európai válság, a szabályozói környezetben bekövetkező negatív tendenciák kihívásokkal teli működési környezetet eredményeztek az európai energiaszolgáltatóknak. A szektor két meghatározó képviselője, az E.On és az RWE is észrevehetően szenved, ez pedig a vállalatok eredményében illetve a részvények árfolyamában is mély sebeket ejtett, így a papírok már a mindenkori mélypontjuk közelébe estek.

Svéd energiahatékonysági technológiákat mutattak be Budapesten

Miként járulnak hozzá az intelligens megoldások az energia megtakarításhoz, a költségcsökkentéshez, vagy egy város fenntartható fejlődéséhez - ebben jelölte meg Ewa Björling svéd kereskedelmi miniszter a svéd nagykövetség, a svéd kereskedelmi kirendeltség, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett konferencia célját a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Megint kényszerértékesített a PannErgy nagytulajdonos

A PannErgy Nyrt. rendkívüli tájékoztatás keretében, arról számolt be, hogy a Lazarus Vagyonkezelő Zrt. 4 kontraktus PPL1309 vételi határidős pozícióját 2013. február 11- én az OTP Bank Nyrt. kényszer-értékesítés okán 408 Ft/ kontraktus értéken lezárta. Továbbá arról is beszámolt a vállalat, hogy az OTP Bank Nyrt. oldalán a kényszerértékesítés lehetősége és feltételei a továbbiakban is fennállnak.

Szélerőmű-akvizíció az Alteónál

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. hétfőn adásvétel jogcímén megszerezte az e-Wind Szélenergetikai Kft. 500 ezer forintos jegyzett tőkéjének egészét megtestesítő üzletrészt, ezzel a céltársaság egyedüli tagjává vált - közölte az Alteo.

LED-es közvilágításra állna át Zalaegerszeg

Összesen mintegy kétmilliárd forintból megvalósuló, energiamegtakarítást célzó felújításra és korszerűsítésre nyújt be pályázatot Zalaegerszeg önkormányzata. A pályázat az oktatási intézmények felújítását, valamint a város közvilágításának LED-technológiás korszerűsítését veszi tervbe - számol be az MTI.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.